Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szetei Zsolt
2017. június 1.

Negyedik negyed – IMP I/B 7–8. forduló

Az utolsó két fordulóval véget is ért a bajnokság. A kezdeti bukdácsolás(om) után végül magabiztosan bent maradtunk. Az utolsó két nap előbb 15 vagy 28 IMP-t szerezve (10. és 7. hely) a középmezőnybe kerültünk. Mivel ezen a versenyen ültünk le először kártyázni, kijelenthetjük, hogy a végére sikerült összeszoknunk. De mondhatjuk azt is, hogy partneremnek ennyi idő kellett, mire felismerte a hibáimat, így tudta, hogy mit bízhat rám. Asztalnak egész jó voltam, de a tokokat is megbízhatóan vittem a következő asztalra. Sőt, a szkórolásban sem hibáztam…
Szetei Zsolt
2017. május 26.

Harmadik negyed – IMP I/B 5–6. forduló

Az ötödik játéknapon állandó partnerem médiakonferencián vett részt, ezért helyettessel kellett játszanom. Ágnes nem bízta rám a döntést, három embert is megkérdezett, ki hajlandó helyettesíteni nálunk. Az első kettőnek –botor módon – elárulta, hogy velem kéne játszania, így ők kifogással éltek, a harmadiknál már okosabb volt, először csak azt kérdezte meg, hogy ráér-e ezen a kedden, utána árulta csak el, hogy én leszek majd a partnere. Az ember, aki belesétált Ági mesteri csapdájába: Balásy Zsolt.
Szetei Zsolt
2017. május 16.

Második negyed – IMP I/B 3–4. forduló

Szerzőnk négynegyedes sorozata második részében a korábban megismert rend szerint vezet végig a soron következő két játéknapon, ellenfeleken, gémeken, szlemeken, buktatókon és bukásokon, ügyes megoldásokon.
Szalay György
2017. május 12.

Gémekről és szlemekről – IMP 4. játéknap I/A, I/B

Úgy vélem, keddenként – a negyedik játéknapon a két osztályban egyforma lapokat játszó – sporttársak gémcentrikusak, így pároslicitben a kétfős dilemma, hogy 3 szan vagy adus gém (4 major, 5 minor) legyen-e a felvétel, illetve hogy a biztosnak tűnő gémet vagy a sokszor kiszámíthatatlan sikeresélyű szlemet válasszuk-e.
Szetei Zsolt
2017. május 5.

Első negyed – IMP I/B 1–2. forduló

Mindig elcsodálkozom azokon a (korábbi) ifi vagy női válogatott játékosokon, akik leülnek velem játszani a bajnokságban (Kiss Gábor, Tubak Dani, Zalai Ági). Most is találtam egy balekot (Zalai Ági), akivel még helyünk sem volt. A VRB meg talált nekünk egy helyet az I/B-ben. Így egyből a mély vízbe kerültünk.
Kelen Károly, Kuttner György,
2017. május 3.

Az első bridzsvállalkozó – Molnár Harry hagyatéka

Amikor Négyesi Gyuri a megyeri temetőben felkereste dr. Molnár Harry sírját és ott egy rövid levelet hagyott, nem gondolta, hogy néhány hétre rá Dunaújvárosból kap lelkes telefonhívást. „Annyira örülök, hogy felfedeztek bennünket!” – mondta Marczinus Kati, Harri bácsi unokahúga. Bemutatjuk a Molnár-csel névadóját, a hazai bridzs aranykorának meghatározó alakját, az első magyar bridzsvállalkozót.
Szalay György
2017. április 27.

Visszatérés öt tételben – IMP I/A 2. játéknap

Elsőként köszönöm nektek, a magyar bridzstársadalomnak, orvosaimnak és Istenemnek, hogy 48. névnapomon újra tudtam bridzscikket írni. Bő 16 hónappal a 2015 decemberi, Istennek, az orvosoknak és nektek hála, végül nem végzetes sztrókom után (melyet életformám alapozott meg, és köszönöm, hogy nem vetettetek meg azért, hogy ezáltal nem tudtam országunkat tavaly júniusában, nekem duplán hazai, azaz a Fradi-pályán, sem játékosként, sem félig felépülve esetleg edzőként – utóbbi újfent az én bűnöm – kivezetni az idei Bermuda-kupára, elvettem magam és sokak álmát: országunk csapatának első szereplését a világbajnokságon) itt vagyok.
Révai Hanna
2017. április 19.

Egy ilyen, egy olyan – White House

Az Amszterdami White House versenyen az ifjúsági lánycsapat jelentős hányada részt vett. Bekő Marcsi, Bekő Zsófi, Lajos Hanka és persze jó magam (Révai Hanna). Nagyon kellemes hangulatú verseny volt, 24 csapattal és 60 párossal. 2006 óta rendeznek itt versenyeket, hasonlóan csak ifjúsági játékosoknak. Idén a Netherlands White nyerte ezt az eseményt, tőlük éppen lemaradva a lengyelek. Mi sajnos nem igazán a szorongattuk meg egyik csapatot se az élbolyból, ám nem is ez volt a cél. Szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy nagyon jó tapasztalat volt ez nekünk, rengeteget tanultunk, és természetesen legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ebben a mezőnyben.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. április 10.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa visszatekintés

A major kupákban győzteseket avattak, kiderült, melyik négy csapat tesz vidéki kirándulást a Magyar Kupa negyeddöntőjébe jutásért, és a minor kupák négyes döntőjének mezőnye is összeállt. Lássuk az utolsó kupanap történéseit egy-egy szép szlemmel megfűszerezve.
Vikor Dániel
2017. április 6.

Bajnokhoz méltóan – OMP-döntő

Az idei országos MP-bajnokságon Tormássy Henrikkel játszottam. Jól ment, de nagyon pechesen, a 13. helyen végeztünk a selejtezőben, így nem jutottunk az A-döntőbe. Az okok közt szerepelt, hogy nagyon csúnya bácsik közé keveredtünk időnként.